5 tévhit a fehérjéről és a fehérjeporokról

Sokan tekintenek úgy a fehérjére, mint testtömegnövelő vagy izomnövelő szerre, egyfajta „doppingra” vagy szteroidra, amelynek fogyasztása csak azok számára szükséges, akiknek testépítés a céljuk. Az igazság azonban az, hogy sokkal többről van szó: a biológiaórán tanultakat felidézve hamar eszünkbe juthat, hogy a sejt legfontosabb alkotóeleme a fehérje. Így könnyen beláthatjuk, hogy a testtömegnövelésnél jóval alapvetőbb életfunkciókhoz szükséges: a csontok, az inak, a kötőszövetek, a haj, bőr és a köröm épségéhez és az immunrendszer megfelelő működéséhez éppolyan elengedhetetlen, mint az egészséges hormonszint és vércukorszint fenntartásához. Ebben a cikkben összefoglaljuk és egyúttal aloszlatjuk az 5 legnagyobb tévhitet a fehérjéről és a fehérjeporokról.

1. Első tévhit: Izompacsirtává és férfiassá tesz

Természetesen ez az elképzelés abból indul ki, hogy a szteroidokkal tévesztik össze a fehérjét. Valójában a fehérje – bármennyire is segít az izomépítésben – nem úgy működik, mint a szteroidok. Minden szervezetnek van egy bizonyos fehérjeszükséglete, amely mindenkinek más a súlyától és alkatától függően. Nem tesz tehát férfiassá, hiszen a nőknek is gondoskodniuk kell a fehérjebevitelről, még akkor is, ha általánosságban kisebb mennyiségben, mint a férfiaknak.

2. Második tévhit: Csak a húsban, halban, tejben és tojásban van fehérje

A vegán étrendet követők számára jó hír, hogy nem csak állati eredetű táplálékból nyerhetünk fehérjét. Zöldségek, gabonafélék, olajos magvak, szója, hüvelyesek is kiváló fehérjeforrást jelenthetnek. Aki viszont növényi eredetű táplálkozással szeretné lefedni a szükséges tápanyagbevitelt, annak alaposan utána kell néznie az adott étel tápanyagtartalmának, hogy ne szenvedjen proteinhiányban.

3. Harmadik tévhit: Csak a teljes értékű fehérje fogyasztása bír jótékony hatásokkal

A fehérje aminosavakból épül fel, és a szervezetünk a húsz ismert aminosavból tizenegyet tud önállóan előállítani, a maradék kilencet kell táplálékkal bevinnünk. Azt nevezik teljes értékű fehérjeforrásnak, legyen az állati vagy növényi eredetű, amelyben mind a kilenc megtalálható. Azonban nem kell feltétlenül folyamatosan ezeket az ételeket előnyben részesítenünk, a legjobb, ha változatos táplálkozásra és fehérjebevitelre törekszünk.

4. Negyedik tévhit: A gyakori fehérjebevitel árthat a vesének

Ez a tévhit abból ered, hogy aki veseproblémákkal küzd, annak valóban ártalmas lehet a túlzott fehérjefogyasztás. Azonban akinek egészséges a veséje, arra ez nem vonatkozik, csupán a kiegyensúlyozott táplálék- és fehérjebevitelre és a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra kell odafigyelnie.

5. Ötödik tévhit: A fehérjepor mesterséges, így káros is

Sokan ösztönösen preferálják a fehérje ételekkel való bevitelét a porállagú készítményekkel szemben, de érdemes tudni, hogy a fehérjeport kizárólag természetes forrásból lehet kinyerni. A fehérjeport legnagyobb részben a tejsavóból állítják elő, amely a sajt gyártása során keletkezett melléktermék. A rendszerezett, egészséges táplálkozás és mozgás mellett az ilyen készítmények rendkívül nagy segítséget jelenthetnek a sportolóknak fogyni vágyóknak, egészséges izomzatot építőknek. A fehérjeport könnyű beépíteni az étrendbe, hiszen több különböző formában és ízben beszerezhető.

 

nemadmin

nemadmin